Magyar zászló a futballvilág tetején: így lengeti Szoboszlai Dominik a nemzeti lobogónkat Liverpoolban (VIDEÓ)

A „vörösök” nyitott tetejű buszon vonultak végig a városon tízezrek legnagyobb örömére.

Alaposan megünnepelték a városban a bajnoki címet.
A hétfői nap az ünneplésről szólt Liverpoolban, az angol bajnoki címet nyerő futballcsapat játékosai egy utcai parádé keretein belül egy nyitott tetejű busszal végiggurultak a városon, ahol emberek, szurkolók tízezrei ünnepelték őket.
Ezt is ajánljuk a témában
A „vörösök” nyitott tetejű buszon vonultak végig a városon tízezrek legnagyobb örömére.
A fieszta egy pontján Kosztasz Cimikasz, az együttes görög balhátvédje mikrofont ragadott, s arról kérdezte Szoboszlai Dominiket és Curtis Jonest, milyen érzések kavarognak bennük a világ egyik – ha nem a – legerősebb bajnokságának megnyerése után.
„Hihetetlen, hihetetlen. Nagyon-nagyon jól érzem magam. Jövőre remélhetőleg ugyanez lesz” – felelte a magyar labdarúgó, utalva arra, hogy a Liverpool a következő idényben is megcélozza majd a bajnoki címet. Miután Jones is válaszolt ugyanerre a kérdésre, Szoboszlai elkérte a mikrofont Cimikasztól, és azt mondta – de ezt a kamerák sajnos már nem rögzítették –, hogy
most már hagyj minket ünnepelni, megyünk bulizni”.
A magyar válogatott középpályás a 2023-as szerződtetése óta eddig két trófeát nyert a Poollal (tavaly a Ligakupát gyűjtötte be a csapattal), összességében viszont ez már az ötödik bajnoki címe profi pályafutása során, hiszen az osztrák ligát a Salzburggal korábban négyszer is megnyerte.
A hétfői parádéról a BBC is megosztott egy fotót, amelyen Szoboszlai a bajnoki trófeával látható. Hozzá a posztszöveg: „Ilyen érzés Premier League-et nyerni.”
Szoboszlai a mögöttünk hagyott idényben 49 tétmérkőzésen nyolc gólt és kilenc gólpasszt jegyzett a Liverpoolban, de az egyelőre kérdéses, hogy a következő évadban milyen szerep jut majd neki az együttesnél, mert a klub a hírek szerint hamarosan szerződtetheti a posztjára a 2023–2024-es Bundesliga-szezon legjobbját, Florian Wirtzet.
Ezt is ajánljuk a témában
Komoly átrendeződés jöhet a klub támadósorában.
A nyitókép forrása: PAUL ELLIS / AFP